Tanítás
„Mikor tanító jelleggel, nyomatékosan és direkt módon lépünk fel valakivel szemben, azt követően nem szabad tettünkért megbánást tanúsítanunk, avagy a másik megbocsátásáért megalázkodnunk. Az ilyen viselkedés hiteltelenséget szülhet a másik szemében. Amennyiben kitartunk a másikkal szemben meggondoltnak vélt, tanító jellegű, megkérdőjelezhetetlen igazságtartalmú viselkedésünk mellett, az a másikban hatást fog elérni.
Más esetben azonban előfordulhat, hogy tartósan megsértődik és önmagába fordul. Ilyenkor vagy azt konstatálhatjuk, hogy reménytelen esettel van dolgunk, vagy azt, hogy több időre van szüksége a történtek feldolgozásához, harmadik esetben pedig előfordulhat, hogy vele szemben tett megállapításunk igazságtartalma mégsem volt olyan stabil.”
(AZ ÉN BÓDHIFÁM, (A megtorlás utáni megalázkodásról)